Az oroszlán kincse
időutazás a Balaton csücskében

1.

Egykor villa,
Később erőd,
Most csak kövek
Szemed előtt.

Igen, csak pár kő maradt,
De a szem csalhat!
Föld alatt
Rejtőznek a falak.

Három-négy fal
Van itt fent,
De képzeljük,
Mi van lent!

Lehetnek ott
Leletek,
Régi hajcsat,
Ilyenek.

Földúton át
Kősáv halad,
Egy ókori út,
Nem kis falat!

A romokhoz visszatérve,
Felmerül: itt kik, s hogy éltek?
Ki őrizte itt a nyájat?
Ezekre adok most választ.

2.

Sütött a nap,
Fénylett a tó,
Csónakjával a horgász szedte ki a halat,
Midőn az idő szaladt.

A nap már nem járt delelőn,
Hazaindult a juhász a dombtetőn.
Már nem látszott a napóra a falon,
Nem játszadozott az égen a napkorong.

Jobb most hazamenni,
- Gondolta a pásztor -
Napkorong helyett
A villám viháncol.

Éjféltájban volt már
Amikor hazaért,
Enni nem tudott,
Pedig kívánta a pecsenyét.

Hallja a kopogást a szőlősgazda,
Gyertyát gyújt, s kiszalad,
Hogy a kopogót meglesse.
De hiába ment ki. Bárcsak ne ment volna!
Jégeső kopogott, az vert a bokorra.

Oda volt a termés!
Sírt a szőlős Markus,
Mit volt mit tenni,
Mint hogy hazamenni.

Betoppant a házba.
Csurom víz ruhája.
Kétségbe volt esve,
Hamar lefeküdt hát.

Nyújtózott a szántó,
Felébredt a birtok.
Szokványos reggel volt
Csak Markus nem volt boldog.

Ahogy ült a kövön,
Ötlet öltött alakot
A tó víztükrében.

3.

Délben lehetett már,
Mikorra elindult,
Elhagyta a táblát
Min kiírva "Cimbrianae" volt.

Beért az erdőbe.
Kökény, szeder, málna!
Most nyílott csak meg
Örömvilága!

Ebédelt bokorról:
Kökényt, szedret, málnát,
Evett rá desszertet:
Somot, galagonyát.

Nem is tudtam soha, mily jó az erdőélet!
A szavak szájából így ömlenének.
Nem ömlöttek bizony, csak ömlöttek volna,
Mert tele volt szája, tele vadkörtével!

Felért a nagy hegynek magas tetejére,
Onnan hátranézve ezt emlegette:
"Cimbrianae, Cimbrianae, édes szülőfalvam!
Szép két nagy tornyodat tényleg hátrahagyjam?"

Miért is ne hagyhatnám?
- Ezt mondotta vala -
Innen is látlak én, szép vagy innen is…
-Ezt mondotta Markus, imígy gondolkodott. -

Óriási nagy rét termett körülötte,
mintha csak úgy a semmiből jönne.
"Pannonia, Pannonia, de sok szép helyed van!
Itt volt közelemben, de észre se vettem!"

Bikabőr ruháját a földre vetette,
Lefeküdt rája, s gondolt új sorsára.
Levett egy fűszálat, szájába rakta,
S a fűben elaludt, de hol fog éjszaka?

4.

Beesteledett már,
Mire ő fölébredt,
S egy kis világot látott,
Erdő közepében.

Elindult feléje,
Susnyáson, bozóton,
S egyre nagyobb lett az,
Mire odaére.

Egy kis kunyhó állott erdő közepébe',
Abban volt az a fény, egy bizonyos gyertya.
Belépett a házba, be se volt az zárva,
Ki gondolta volna, hogy ő megtalálja?

Benn egy vén, öreg nő olvasott egy könyvet,
"Csak ne legyen boszorkány, attól őrülnék meg!"
Bekiáltott oda szép, szíves jó estét,
Szállást is kért, hogy odakint meg ne fagyjék.

Vetett is az asszony
Puha szalmaágyat,
Lefektette Markust,
S ő is ágyra görnyedt.

Förtelmetes dolog történhetett éjjel,
Leszakadt tán az ég óriás robajjal?
Ilyen nem történhet!
Nem ám, nem is ez volt. Ez volt a történet:

Míg ők bent aludtak,
Sötét árnyak úsztak.
Nem ám a nyílt vízen,
Erdő sűrűjében.

Réteken kúsztak,
Hegyek ormán csúsztak,
Igyekeztek az ég felé,
Honnan barátjuk felelé.

Oh, kedves fiaim!
Borzongassatok csak!
Hadd zúgjon az erdő,
akár robogó had!

Amikor ti már majd lecsendesedtek,
Én a hegyre akkor zivatart eresztek.
Erősödjetek fel ismét,
Mikor már fénnyalábokat szór a szél!

Meg is tartották a szelek becsülettel,
Amit apjuk mondott, a vihar kegyetlenül.
Amikor az első csepp leért a földre,
Újból búgni kezdtek, nagy szélbecsületre.

Aztán amikor már fény érte a földet,
Elmúlt hát a búgás, a szelek köddé lettek.
Iszonyú nagy köddé, nem lehetett látni!
Nem is volt tanácsos kimenni kapálni.

5.

A ház tatarozva,
A zaj csillapítva.
Markus ezért nem kelt fel
A nagy robajokra.

Hát amikor aztán kinyitá az ablakot,
A köd befelé fátyolként áramlott.
Fehér lett a házban, és kissé világos.
Ezért hát, Markus már nem nagyon volt álmos.

Csak, hogy mit látott!
Azaz, hogy nem látott.
A fehérség töltötte be
Az egész világot.

Nekiment a falnak,
Nekiment a széknek,
Nekiment az ágynak,
Nekiment mindennek.

A nagy puffogásra (mindennek nekiment),
Felébredt az asszony, s neki is nekiment.
Az asszony varázsport szórt, azután kiment.
A köd mind feloszlott amerre ő elment.

6.

Elment biz' az asszony,
Markus maradt egyedül,
S, hogy nem voltak bokrok,
Itt maradt, és leült.

Leült, s várt három napig.
Az asszony
Csak nem jött,
Itt nem maradhatik.

Nem mondta
Hova megy,
Nem mondta
Meg, miért.

Elindult hát Markus,
Elindult innen el,
Nem át a hegyen,
Fel.

Lefele igyekezett,
Le a hegyről, le ám.
Nem akart maradni
Több fagyos éjszakán.

Ment által az erdőn, merre vizet látott.
Ment által az erdőn, s egy szép szarvast meglátott.
Odaugrott hozzá, szépen rákiáltott:
"Adjon Isten, jó napot kívánok.

Rákiáltott ő biz',
Nem tudta, hogy szarvas.
Látott már juhnyájat,
Farkast, meg madarat.

Erre meg a szarvas ugrott el előle,
"Hej, maga mit ugrál, mér' ugrik előlem?!
Nem vagyok én koszos, nem vagyok én büdös.
Majd adok én neked, nem leszel rám dühös!"

A szarvas persze ugrik egyet-kettőt.
Nem várja meg, hogy így megütlegeljék őt.
Elszalad a szarvas (, pont a jó irányba),
Utána megy Markus, egyenest a mocsárba.

7.

Most látta először a nagy tavat, a Pelso-t,
Pelso-nak mocsarát, mocsárnak, tónak nádját.
Hallotta, hogy annak idején a nép ide járt halászni,
De már nem jár ide, miután van ott már duzzasztott halásztó.

Esteledett most már, majdnem besötét'dett,
Az ég kékje már a nagy sötétbe nézett.
Valami derengés a láthatáron látszott,
Markus is ilyentájt kötött vidrabarátságot.

Az úgy történt, hogy Markus meglátta a vidrát.
Nem tudta, hogy mi az, követni kezdte hát.
Azt hitte ott Markus, új barátot szerzett,
Mert a vidra neki, egy fél halat hátrahagyott mindig.

Nem tudta ám Markus, hogy ez vidráknak szokása,
De hamar véget is ért vidrabarátsága.
A vidra nagyot úszott, a túlsó partra kúszott,
Markus meg kiáltott. "Jaj, kedves barátom, nem tudok én úszni!"

Vidrabarátját, hát, hamar elvesztette,
Tovább ment a nádban, Pelso mocsarában.
Bandukolt, bandukolt, majd lehajtotta fejét.
Nappal majd vándorol, éjjel aludni kél.

8.

Amikor felébredt, úgy zúgott a feje,
Nem tudta, hogy mi van, él-e, vagy már megholt.
Világos volt, zajos,
pedig még éjjel volt.

Gondolta körülnéz:
"Mi ez a nagy fény itt?"
Beér egy városba,
felirat van: "ALDI".

Később világított templomokat látott,
Majd felébredéssel vándorutat váltott.
Megtévesztésül szántam ezt beleírni,
De tényleg jó lenne a jövőbe látni.

"De furát álmodtam!
De jobb ha indulok.
Nehogy átaludjam
Ezt a szép napot!"

Készítette: Seres Dániel 5.c
Megjelent: 2025. május

9.

Papírt sodort a szél a homokos úton,
Füvek hajladoznak, útszélen, bozóton.
Markus megy az úton felrúgja annak porát,
Majd a por közt felvesz egy cédulát.

Szép írott betűkkel
Rája vagyon írva:
"Mentsd meg a jövőt!
Változtasd a múltat!"

"Hát, ez meg mi lenne?"
Csodálkott Markus.
De aztán továbbolvasta
A gyűrött papiruszt.

"Jól nézd meg ez ereklyét,
Majd vesd a tűzbe!
A párduc feje mögött
Üzenet van rejtve."

"Hej, hát elég fura."
Mondta el ezt Markus.
Majd a kis papirost
a rögtönzött tűzbe dobta.

Mintha szög szúrta volna kemény koponyáját,

Gondolat hasította át most Markus agyát.
"Megvan mire gondolt! Más ötletem nincsen."
S megakadt gondolata az oroszlános kilincsen.

Futni kezdett felfele a hegynek,
Fel, el a kunyhó, mellett.
Egy bő óra múlva már oda is ért,
De továbbfutott, mert félt.

Lenyomta a párduc oroszlános fejét,
Betoppant az épületbe, s az őr állott elé.
"Mit csinálsz itt, kutya? Soha nem láttalak."
"Barátod, Markus vagyok, meghibbant az agyad?!"

Markus előhúzza híres szőlőágát,
Felmutatja, s az őr bólint rá.
Tovább mehet hősünk,
Tovább, na de hová?

Készítette: Seres Dániel 5.c
Megjelent: 2025. június

10.

Futott tovább,
A zárt udvaron át,
Lenyom néhány párducot,
S már rohan is tovább.

"Melyik mögött lehet?
Annyi van belőle!"
Csattanás.
Markus a fejére csapott.

"A gyertyatartó!
Abból csak egy van.
Jaj, de okos vagyok!"
Ennyit mondott Markus, aztán továbbfutott.

Levette a gyertyatartót az úr asztaláról,
Lement a pincébe, s ott egy lámpást meggyújt,
Beteszi a tartót pincének falába,
Forgat egyet rajta, s belehull a porba.

Por van még két percig,
Markus a földön fekszik,
S ekkor feje fölött dörrenés hallatszik,
Egy arany gyertyatartó a fejére hullik.

Por van még két percig,
Markus földön fekszik.
Csönd van még két percig,
Markus földön fekszik.

Él-e, hal-e hősünk?
Fel kéne ébreszt'ni,
Egy nagy vödör vizet
Fejére löttyint'ni.

Zúdul is rá nagy víz,
Vinni kezdi az ár,
Fölkapja a fejét,
Segítségért kiált.

Készítette: Seres Dániel 6.c
Megjelent: 2025. október

11.

Zörren a kulcs,
Kattan a zár,
Az ajtóban
Idős férfi áll.

Mintha a hegyoldalból
Lépett volna ki az imént,
Egy földletörés,
S azon egy kilincs.

A tunikás férfi arcáról
Lelóg ősz szakálla…
Majd felpattan riadtan!
Mi itt ez a lárma?!

Valóban, ha hallgatsz,
Szokatlan zajt hallhatsz.
"Ki lehet az vajon?
Valaki bajba' vagyon?"

S a szakállas ember,
Előbb óvatosan,
Azután sietve
A patak felé rohan.

12.

A plafon hegyikristály,
Arról gyertyák lógnak,
Kis tűzhely a sarokban,
Öreg kutya a vacokban.

Döngölt föld a padló,
A fal kirakva kőből,
Az alváshoz pedig
Földre dobott zsákok.

Erre ébredt Markus,
Egy nagy, puha zsákon,
Sajgott a feje,
Majd emberhangot hallott.

"Jó reggelt, vendég!
Jól aludtál nálam.
Itt marasztallak én
Szerény hajlékomban"

"Látom, levelemet
Meglelte valaki.
Figyelj, kijavítom,
Van vele egy baki."

"Varázserő megvan
A gyertyatartóban,
Levezet pincékbe,
Ez eddig még megvan."

"Viszont egy kis papírnak
Benne kéne lenni.
Ez viszont hiányzik,
Ezért vitt idáig."

"Mi vitt el idáig?
Nem értek itt semmit.
Kérem uram,
Mondja, mit kell tenni!"

"Elhozott a patak,
cetli híján elragad' t.
Nincs gyertyában cetli,
El kell hozzám jönni."

"Idefigyelj, nahát!
Ismerek egy banyát.
Nem messze él innét,
Egy kis tisztás szélén."

"Volt már hozzá szerencsém,
Szórakozott uram,
Ha te írtad a levelet:
Tényleg oly nagy baj van?"

"Baj volt, baj lesz.
Ennyit elmondhatok.
Menj a múltba tehát!
A többi meg titok."

Készítette: Seres Dániel 6.c
Megjelent: 2025. november 12.

folytatjuk...